Putyin Kínába megy, de minek?
A két ország viszonya asszimetrikus, Moszkvának nagyobb szüksége van Pekingre, mint fordítva, ezt Hszi Csin-ping ki is tudja használni.
A két ország viszonya asszimetrikus, Moszkvának nagyobb szüksége van Pekingre, mint fordítva, ezt Hszi Csin-ping ki is tudja használni.
Azt egyelőre nehezen lövik be a választók, hogy Magyar jobb-, vagy baloldali.
Úgy jelentett készre szakaszokat a kivitelező, hogy közben a méréshez szükséges modulok még nem kerültek a helyükre.
Péntekről hétfőre várta a kész, részletes válaszokat a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Jobban kellene gazdálkodni, nem panaszkodni – üzente a Nemzetgazdasági Minisztérium a kis benzinkutaknak.
Hosszabbak az átfutási idők, kisebb a beszállítói kör.
A miniszterelnök szerint éppen azért léptek be nemrég a NATO-ba, hogy egy ilyen forgatókönyv ne következhessen be a valóságban.
Megszakértette az akkugyárakat a fideszes képviselő.
Felemás évet zártak a Schobert család vállalkozásai.
Alig több mint ötven olyan film van a mozitörténetben, amely egymilliárd dollárt tudott termelni. Brad Pitt filmjével szemben pedig közel ennyi az elvárás.
A jegytulajdonosok teljes pénzvisszatérítést kapnak, amiről a szervezők külön értesítik őket.
Hogyan várták, és miért nem kaphatta meg a legnagyobb irodalmi díjat a kurzus kedvence?
Állításuk szerint ők az ellenzék legnagyobb pártja, a helyi konfliktusok úgy fest, mégis elsöpörték őket Békésben.
Tartalékolnak a Hunguest tulajdonosai, egy fillér osztalékot sem vettek ki a szállodaláncból.
Több erre vonatkozó táblát is kihelyeztek Aszódon.
A szakértők nem zárják ki, hogy a statisztikában csúszott el valami.
A hatszoros Grammy-díjas amerikai szaxofonművész 78 éves volt.
A traktoros szerint a biciklis ment neki. A rendőrség büntetőeljárást indított.
A Szovjetunió vezetői rendszerint átlátszó hazugságokba terelték magukat. A hagyományokat Vlagyimir Putyin rezsimje is követi...
„Első körben az összes kirgiz kollégát bocsátották el".
Az NGM által felvázolt gazdasági pálya nincs összhangban a realitásokkal a jegybank szerint.
Ha nem tudta még elolvasni, most meghallgathatja két cikkünket.
Elkészítettük a kalkulátort, amellyel bárki kiszámolhatja, mekkora inflációval szembesül.
Szerzőnk zerint őt és Magyar Pétert még mindig kevesebb választja el egymástól, mint mindkettőjüket Orbántól. Vélemény.
London és Rio de Janiero után karrierje harmadik olimpiájára készülhet.
Fontos újítást kaphat az idén ősszel érkező iPhone 16 Pro.
Interjúnkban végigbeszéltük az életét a metáltól a rapig, a piálástól a boldogtalanságig, és szóba került az is, miér hívta be őt egy maffiafőnök az irodájába.
A hidak partokat és olykor kontinenseket kötnek össze, használja őket gyalogos, autós, de a vasút is. Hosszú évszázadok óta velünk vannak...
Hogyan tudják a családban a felnőttek a felelősségteljes, előre tervező öngondoskodás mintáját átadni a gyerekeknek úgy, hogy az pozitív...
A világon előállított élelmiszerek harmada vész kárba, ez csak Európában évente közel 90 millió tonna kidobott élelmet jelent. Erre...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint a 20. héten az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések.
Május 14-én a biológiával folytatódnak az írásbelik. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat. A keddi biológiaérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron és digitálisan, olvasson minket bárhol, bármikor!
TOVÁBBRendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!