Egyre csak feszítik a húrt a szlovák politika szélsőségesei
A Szlovák Nemzeti Párt Covid-tagadó, chemtrailhívő politikusai szállítják a „műsort” a szlovákiai országos politikába, ám ennek a fele sem tréfa.
A Szlovák Nemzeti Párt Covid-tagadó, chemtrailhívő politikusai szállítják a „műsort” a szlovákiai országos politikába, ám ennek a fele sem tréfa.
Azt egyelőre nehezen lövik be a választók, hogy Magyar jobb-, vagy baloldali.
Jobban kellene gazdálkodni, nem panaszkodni – üzente a Nemzetgazdasági Minisztérium a kis benzinkutaknak.
Tartalékolnak a Hunguest tulajdonosai, egy fillér osztalékot sem vettek ki a szállodaláncból.
Megszakértette az akkugyárakat a fideszes képviselő.
Állításuk szerint ők az ellenzék legnagyobb pártja, a helyi konfliktusok úgy fest, mégis elsöpörték őket Békésben.
Hosszabbak az átfutási idők, kisebb a beszállítói kör.
Több, mint másfélszeresére nőtt egy év alatt a Valton-Sec adózott eredménye.
Több erre vonatkozó táblát is kihelyeztek Aszódon.
A Mind idegenek vagyunk című filmet csak párszor játsszák a magyar mozik, de streamingen elérhető – és kár lenne kihagyni.
A szakértők nem zárják ki, hogy a statisztikában csúszott el valami.
Egy autóversenyekről szóló film, amely nem csak autórajongóknak készült.
Hogyan várták, és miért nem kaphatta meg a legnagyobb irodalmi díjat a kurzus kedvence?
Az elmúlt hónap 20 legnagyobb hirdetője között egyetlen ellenzéki található.
Csak az orosz és pakisztáni kapcsolatok előzik meg a magyart egy német tudós szerint.
Az útdíj, a lízingkamatok és a bérek emelkedése miatt jóval az infláció fölött nőnek a fuvarozás költségei.
A kisállat nagyon le volt gyengülve, amikor kiemelték.
A traktoros szerint a biciklis ment neki. A rendőrség büntetőeljárást indított.
A Microsoft szerint az irodai dolgozók 75 százaléka már most is használ MI-t, akkor is, ha ő maga nem tud róla.
Az Archewell Foundation mulasztásban van az előírt éves pénzügyi nyilvántartás benyújtásával.
A Szovjetunió vezetői rendszerint átlátszó hazugságokba terelték magukat. A hagyományokat Vlagyimir Putyin rezsimje is követi...
„Első körben az összes kirgiz kollégát bocsátották el".
Az NGM által felvázolt gazdasági pálya nincs összhangban a realitásokkal a jegybank szerint.
Ha nem tudta még elolvasni, most meghallgathatja két cikkünket.
Elkészítettük a kalkulátort, amellyel bárki kiszámolhatja, mekkora inflációval szembesül.
Szerzőnk zerint őt és Magyar Pétert még mindig kevesebb választja el egymástól, mint mindkettőjüket Orbántól. Vélemény.
London és Rio de Janiero után karrierje harmadik olimpiájára készülhet.
Fontos újítást kaphat az idén ősszel érkező iPhone 16 Pro.
Interjúnkban végigbeszéltük az életét a metáltól a rapig, a piálástól a boldogtalanságig, és szóba került az is, miér hívta be őt egy maffiafőnök az irodájába.
A hidak partokat és olykor kontinenseket kötnek össze, használja őket gyalogos, autós, de a vasút is. Hosszú évszázadok óta velünk vannak...
Hogyan tudják a családban a felnőttek a felelősségteljes, előre tervező öngondoskodás mintáját átadni a gyerekeknek úgy, hogy az pozitív...
A világon előállított élelmiszerek harmada vész kárba, ez csak Európában évente közel 90 millió tonna kidobott élelmet jelent. Erre...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint a 20. héten az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések.
Május 14-én a biológiával folytatódnak az írásbelik. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat. A keddi biológiaérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron és digitálisan, olvasson minket bárhol, bármikor!
TOVÁBBRendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!